Dr. Jekkel Gabriella - Csendes gyilkos
2022.07.02
ÉLETRAJZI / NŐGYÓGYÁSZATI ISMERETTERJESZTŐ / IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN
A szerzőre eredetileg egy fantasy könyve által figyeltem fel, és akkoriban láttam meg ezt a kötetét is. Olvasva a fülszövegét nem volt kérdés, hogy érdekel-e. Örülök, hogy egyúttal ezt is beszereztem, nem csak az "Életeken át" c. regényét.
...örülök, mert sokkal jobban tetszett, mint az előzőleg olvasott kötete. Mondanám, hogy fejlődést látok a másikhoz képest, viszont ez a kötet volt előbb kiadva... de akkor is úgy vélem, hogy ez a történet sokkal kiforrodtabb, és összeszedettebb. Mint kiderült, nem véletlen: hisz' igaz történet alapján íródott, méghozzá az írónő története alapján.
...örülök, mert sokkal jobban tetszett, mint az előzőleg olvasott kötete. Mondanám, hogy fejlődést látok a másikhoz képest, viszont ez a kötet volt előbb kiadva... de akkor is úgy vélem, hogy ez a történet sokkal kiforrodtabb, és összeszedettebb. Mint kiderült, nem véletlen: hisz' igaz történet alapján íródott, méghozzá az írónő története alapján.
E könyv iránt tanúsított extra elismerésemet az is mutatja, hogy a fantasy az én zsáneren, ennek ellenére mégis ez az életrajzi regénye lett, amit jobbnak vélek.
Hogy fantasy fan lévén miért is olvastam el? A témája nem csak nőként érint, hanem... ezen kívül némi személyes érintettségem is van benne.
Mondhatnánk, hogy manapság már kinek nincsenek nőgyógyászati problémái... mert sajnos, amit pár éve még csak egyeseknél diagnosztizáltak, mára már népbetegségnek számít - s még ha "tabu" témának is minősül, akkor is egy létező dolog, és igen, nem csak pár, hanem rengeteg nő érintett benne.
E könyv elsődleges témája egy nőket érintő, igazi "csendes gyilkos" betegség: az endometriózis.
Bár más probléma kapcsán, és egy fiatalabb generációban, de van némi hasonlóság az írónő, és a saját nőgyógyászati történetem között: a hazai egészségügy.
Rettenetes. Vérlázító. Dühítő. Kiábrándító.
Ezt mindenki "átélheti" Gabi könyvét olvasva - s részben épp ezért ez egy nagyon megterhelő olvasmány. Számomra legalábbis az volt. Rengeteg (rossz) emléket hozott fel bennem is e téma, és csakis az vígasztal, hogy az én esetem fele olyan súlyos nem volt, mint Szofié - a könyvben főszereplőként megismert karakteré.
Még egy hasonlóság kettőnk között, ami magával hoz rögtön egy hatalmas különbséget is: Szofi kapcsolata Balázzsal. Szégyenkezve gondolok vissza azokra az időkre, de nekem is volt részem egy Balázshoz hasonló pasashoz. És hogy miben különböztem ezügyben Szofitól? Kevesebb, mint fél éven át toleráltam az én "Balázsom", aztán elég hirtelen búcsút intettem neki. Nem hogy még gyereket akartam volna tőle... vagy ha már az összejött volna, még vele (mellette) akartam volna felnevelni is!
És itt látszik meg a kettőnk közti generációs különbség. Míg Szofi azt hangoztatja, hogy egy gyereknek szüksége van a családra (hát... az ő idejében ez lehetett a "norma") és ezért nem hagyja el Balázst, addig én határozottan azt vallom, hogy egy gyereknek legalább egy többnyire kiegyensúlyozott és boldog légkörre van szüksége, aminek nem kifejezetten feltétele a család. Egy egyedülálló anyuka is tud jó környezetet-boldog légkört teremteni a gyerekének. Viszont egy házasság, ahol a felek utálják egymást!?
Hogy melyik lenne jobb egy gyerek számára, mindeneki döntse el maga, bár már elárultam, hogy az én véleményem és Szofié teljesen eltér ezügyben.
A sztori tömören:
Előtérben leginkább Szofi nőgyógyászati problémáinak esetei vannak, amit rögtön az első menstruációjától követhetünk nyomon, a rengeteg elbaltázott orvosi konzultációval, beavatkozásokkal, műtéttel, stb. Persze, azóta csak fejlődőtt az orvostudomány, de nem csak szakmai szemszögből nézve érdekes itt a dolog, hanem lélektaniból is. Hogy miken megy egy Szofihoz hasonló kislány - majd nő keresztül, hogy teljes, lehetőleg fájdalommentes életet élhessen, s majd később anyává válhasson. Mert - ahogy az a könyvben is említve van - 2 dologért tesznek meg mindent a nők: hogy NE legyen gyerekük, vagy hogy LEGYEN gyerekük.
És pont ez az "anyai ösztön" vitte végig e történeten Szofit is. Hisz' soha nem adta fel a reményt, bármennyit szenvedett emiatt, s bármily' lehetetlennek tűnt, hogy egyszer kisbabája születhessen.
No de, mivel ez egy életrajzi regény, nem kizárólag a betegségről esik szó. Oké, a regény 95%-a keményen ekörül forog, már-már elmenne egy esettanulmánynak is... De sokat megtudhatunk a lány történetbeli tanulmányairól (állatorvosnak készül), + baráti- és párkapcsolatairól. Ezeket még annyira sem boncolgatnám, mint a betegség témáját, mert számomra ezek talán méginkább megterhelőek voltak. Hisz' még ha benne is van az ember lánya a kakiban, nincs annál rosszabb érzés, ha senkire nem számíthat. És ez nem úgy rossz, hogy TÉNYLEG nem számíthat senkire, hanem hogy akikre elvileg lehetne, azokra sem.
Persze Szofi sincs teljesen magára hagyva, édesanyja pl példaértékűen támogatja, ahogy tudja. De egy kislány életében, sajnos ha meg is esik, hogy nem adatik meg, hogy igaz barátokra leljen - az igénye akkoris meglenne rá (még ha tagadjuk is...). Aztán persze a párunktól sem éppen azt várnánk, hogy épp, mikor "haldoklunk", még egy kedves szava-gesztusa se legyen, ha már a segítésünk és támogatásunk helyett inkább anyucinak intézi a nagybevásárlást - aki amúgy jó egészségnek örvend, és rá is érne gondoskodni magáról. Ééés erről legyen is elég ennyi, mert csak felmegy bennem a pumpa.
Írói stílusában Gabi ezen könyvét - ahogy már említettem - sokkal összeszedettebbnek vélem, bár még bőven lenne mit csiszolni itt is. Sok a többször előforduló monológ (ismétlés), és valahogy az egész sztori nagyon tömören van megírva, semmi könnyedség nincs benne - amire mondhatnám, hogy ehhez a témához némileg passzol is, de átlag olvasói szemmel nézve szerintem így csak kevesek számárá befogadható. Az írónő másik általam olvasott kötete is e tekintetben hasonló volt (ebből gyanítom, hogy ez nem témafüggő döntés volt, hanem neki ilyen a stílusa), részben azért sem vált a kedvencemmé, hiába fantasy. Valahogy hiányzik belőle a levegő, a rugalmasság, több teret adhatott volna a történéseknek, nem csak az információknak, - hogy "élmény" lehessen olvasni. Mert ez így nekem nagyon merev, nagyon tömör, és amolyan tárgyilagos... és azt gondolom, hogy a témája ellenére is lehetett volna több életet vinni ebbe (is), hogy olvasmányosabb lehessen.
De persze valakinek meg pont így az ideális! Így ezt sem "hibaként" említem, hanem szimplán A SAJÁT VÉLEMÉNYEM-ként.
Ha némileg negatív hangzása is volt eddigi soraimnak, akkoris azt tudom mondani, hogy tetszett, és örülök, hogy olvastam! És azt gondolom, hogy a 16+ -os nőknek kifejezetten ajánlott az olvasása. Oké, kell egy bizonyos érettség, hogy jól viselje az olvasó e könyv történetét, így talán a 16 éves korhatár nem mindenki esetében lenne elég... viszont vannak, akiknek már akkor segítséget nyújtana e köny - mert tudhatják, hogy nincsenek egyedül ezen problémáikkal, és igenis ők is teljes értékű nők, és igenis míg van hitük, meglelhetik a kiutat az ilyen jellegű betegségek csapdájából!
Büszke vagyok Szofira, hogy nem adta fel... sokak példaképe lehetne!
Hogy fantasy fan lévén miért is olvastam el? A témája nem csak nőként érint, hanem... ezen kívül némi személyes érintettségem is van benne.
Mondhatnánk, hogy manapság már kinek nincsenek nőgyógyászati problémái... mert sajnos, amit pár éve még csak egyeseknél diagnosztizáltak, mára már népbetegségnek számít - s még ha "tabu" témának is minősül, akkor is egy létező dolog, és igen, nem csak pár, hanem rengeteg nő érintett benne.
E könyv elsődleges témája egy nőket érintő, igazi "csendes gyilkos" betegség: az endometriózis.
Bár más probléma kapcsán, és egy fiatalabb generációban, de van némi hasonlóság az írónő, és a saját nőgyógyászati történetem között: a hazai egészségügy.
Rettenetes. Vérlázító. Dühítő. Kiábrándító.
Ezt mindenki "átélheti" Gabi könyvét olvasva - s részben épp ezért ez egy nagyon megterhelő olvasmány. Számomra legalábbis az volt. Rengeteg (rossz) emléket hozott fel bennem is e téma, és csakis az vígasztal, hogy az én esetem fele olyan súlyos nem volt, mint Szofié - a könyvben főszereplőként megismert karakteré.
Még egy hasonlóság kettőnk között, ami magával hoz rögtön egy hatalmas különbséget is: Szofi kapcsolata Balázzsal. Szégyenkezve gondolok vissza azokra az időkre, de nekem is volt részem egy Balázshoz hasonló pasashoz. És hogy miben különböztem ezügyben Szofitól? Kevesebb, mint fél éven át toleráltam az én "Balázsom", aztán elég hirtelen búcsút intettem neki. Nem hogy még gyereket akartam volna tőle... vagy ha már az összejött volna, még vele (mellette) akartam volna felnevelni is!
És itt látszik meg a kettőnk közti generációs különbség. Míg Szofi azt hangoztatja, hogy egy gyereknek szüksége van a családra (hát... az ő idejében ez lehetett a "norma") és ezért nem hagyja el Balázst, addig én határozottan azt vallom, hogy egy gyereknek legalább egy többnyire kiegyensúlyozott és boldog légkörre van szüksége, aminek nem kifejezetten feltétele a család. Egy egyedülálló anyuka is tud jó környezetet-boldog légkört teremteni a gyerekének. Viszont egy házasság, ahol a felek utálják egymást!?
Hogy melyik lenne jobb egy gyerek számára, mindeneki döntse el maga, bár már elárultam, hogy az én véleményem és Szofié teljesen eltér ezügyben.
A sztori tömören:
Előtérben leginkább Szofi nőgyógyászati problémáinak esetei vannak, amit rögtön az első menstruációjától követhetünk nyomon, a rengeteg elbaltázott orvosi konzultációval, beavatkozásokkal, műtéttel, stb. Persze, azóta csak fejlődőtt az orvostudomány, de nem csak szakmai szemszögből nézve érdekes itt a dolog, hanem lélektaniból is. Hogy miken megy egy Szofihoz hasonló kislány - majd nő keresztül, hogy teljes, lehetőleg fájdalommentes életet élhessen, s majd később anyává válhasson. Mert - ahogy az a könyvben is említve van - 2 dologért tesznek meg mindent a nők: hogy NE legyen gyerekük, vagy hogy LEGYEN gyerekük.
És pont ez az "anyai ösztön" vitte végig e történeten Szofit is. Hisz' soha nem adta fel a reményt, bármennyit szenvedett emiatt, s bármily' lehetetlennek tűnt, hogy egyszer kisbabája születhessen.
No de, mivel ez egy életrajzi regény, nem kizárólag a betegségről esik szó. Oké, a regény 95%-a keményen ekörül forog, már-már elmenne egy esettanulmánynak is... De sokat megtudhatunk a lány történetbeli tanulmányairól (állatorvosnak készül), + baráti- és párkapcsolatairól. Ezeket még annyira sem boncolgatnám, mint a betegség témáját, mert számomra ezek talán méginkább megterhelőek voltak. Hisz' még ha benne is van az ember lánya a kakiban, nincs annál rosszabb érzés, ha senkire nem számíthat. És ez nem úgy rossz, hogy TÉNYLEG nem számíthat senkire, hanem hogy akikre elvileg lehetne, azokra sem.
Persze Szofi sincs teljesen magára hagyva, édesanyja pl példaértékűen támogatja, ahogy tudja. De egy kislány életében, sajnos ha meg is esik, hogy nem adatik meg, hogy igaz barátokra leljen - az igénye akkoris meglenne rá (még ha tagadjuk is...). Aztán persze a párunktól sem éppen azt várnánk, hogy épp, mikor "haldoklunk", még egy kedves szava-gesztusa se legyen, ha már a segítésünk és támogatásunk helyett inkább anyucinak intézi a nagybevásárlást - aki amúgy jó egészségnek örvend, és rá is érne gondoskodni magáról. Ééés erről legyen is elég ennyi, mert csak felmegy bennem a pumpa.
Írói stílusában Gabi ezen könyvét - ahogy már említettem - sokkal összeszedettebbnek vélem, bár még bőven lenne mit csiszolni itt is. Sok a többször előforduló monológ (ismétlés), és valahogy az egész sztori nagyon tömören van megírva, semmi könnyedség nincs benne - amire mondhatnám, hogy ehhez a témához némileg passzol is, de átlag olvasói szemmel nézve szerintem így csak kevesek számárá befogadható. Az írónő másik általam olvasott kötete is e tekintetben hasonló volt (ebből gyanítom, hogy ez nem témafüggő döntés volt, hanem neki ilyen a stílusa), részben azért sem vált a kedvencemmé, hiába fantasy. Valahogy hiányzik belőle a levegő, a rugalmasság, több teret adhatott volna a történéseknek, nem csak az információknak, - hogy "élmény" lehessen olvasni. Mert ez így nekem nagyon merev, nagyon tömör, és amolyan tárgyilagos... és azt gondolom, hogy a témája ellenére is lehetett volna több életet vinni ebbe (is), hogy olvasmányosabb lehessen.
De persze valakinek meg pont így az ideális! Így ezt sem "hibaként" említem, hanem szimplán A SAJÁT VÉLEMÉNYEM-ként.
Ha némileg negatív hangzása is volt eddigi soraimnak, akkoris azt tudom mondani, hogy tetszett, és örülök, hogy olvastam! És azt gondolom, hogy a 16+ -os nőknek kifejezetten ajánlott az olvasása. Oké, kell egy bizonyos érettség, hogy jól viselje az olvasó e könyv történetét, így talán a 16 éves korhatár nem mindenki esetében lenne elég... viszont vannak, akiknek már akkor segítséget nyújtana e köny - mert tudhatják, hogy nincsenek egyedül ezen problémáikkal, és igenis ők is teljes értékű nők, és igenis míg van hitük, meglelhetik a kiutat az ilyen jellegű betegségek csapdájából!
Büszke vagyok Szofira, hogy nem adta fel... sokak példaképe lehetne!
Smink: Orosz IvettFotó: Földvári Roland
Roland Photo-Line
Roland Photo-Line
