Fodor Gergő - A Tragédia Gyermekei

Különleges sztorihoz különleges borító dukál! És e könyv esetében is sikerült ezt teljesíteni.
(Fedélterv: Schiszler Ádám)

E történet 3 főbb karakterrel játszódik: Lucifer, Rebeka (a Leányzó), és Mushler. 

Lucifer többnyire egy szakállas idős ember képébén mutatkozik, és mivel Rebekával együtt utazgat időben és térben, így a lány előtt nem is titok a kiléte.
Ezen utazásokat kissé az ezoterikus "előző életekbe utaztatás"-okhoz tudnám hasonlítani, azok körülményességei nélkül - azaz Lucifer és Rebeka különböző időkbe és helyekre "ugrik" egy pillanat alatt, méghozzá Rebeka (és Mushler) egy-egy előző (és jövőbeni) életébe. S bár Rebeka lelke az éppeni korban élő önnön testébe "utazik", ha jól értettem, Lucifer mindig egy amolyan általa(?) "választott" egyénébe, akinek úgyszint kulcsfontosságú szerep jut Rebekáék akkori életében (mint pl a Leány apja, vagy felettese, stb).
Ezen utazásokkal mondhatnám, hogy Lucifer olyan kérdésekre keresi a választ, mint: mely emberi érzelem az erősebb, a gyűlölet, vagy a szeretet? Melyik győzedelmeskedik a másik felett, és miért?
- de szerintem a könyvben megírt utazásokkal csak egy célja volt: igazolni önnön tézisét...
"Lucifer szerint, az emberben alapból ott lakozik a gyarlóság, és azon emberek, kiket hajt a becsvágy, gyarlóságokkal fogják azt elérni, elnyomva, vagy legalábbis háttérbe szorítva a tiszta lelkületet."
Ezen kiidézett soraim lényege az, hogy szerinte ALAPBÓL bennünk lakozik a gyarlóság... amit annyival egészítenék ki, hogy a történelmi utazásaik során arra igyekezett rávilágítani, hogy az emberiség ezen vonása MINDIG felülkerekedik a szereteten.
"Mushlernek még mindig a hatalom, és a saját igazához való ragaszkodás a legfontosabb, nem a lány. És ha ahhoz végig kell a Leányzó életén robognia, hát akarva-akaratlanul is, de megteszi!"

Így a történelem nagy része pedig arra utal, hogy Lucifernek igaza lehet... de mégsem ilyen egyszerű a dolog. Legalábbis a könyv vége felé van egy csavar ezügyben, ami őt is megingatja ezen bizonyosságában.

No de, annak ellenére, hogy rengeteget "Luciferezek" itt nektek, azt kell mondjam, e regényben mégsem a fantasy vonal, ami dominál. Hanem a történelmi...!
A fejezetek elején az író általában Lucifer "tolmácsolásával" festi le az adott dátumhoz és helyszínhez köthető történelmi információkat, hogy épp miféle háborús helyzetbe csöppentek az aktuális "utazásuk" alkalmával, és azokhoz köthetően mi szerepük volt azon karaktereknek, akikbe épp "belebújtak".

Ez most furán fog hangzani (főleg, mivel összességében egy igencsak megrázó és brutális történetről beszélek), de azokhoz a gyerekmesékhez tudnám ezt hasonlítani, amik tanító jellegűek... Amikben van egy tanító, és egy kisgyerek, akik kézenfogva mendegélnek pl egy mezőn, és megbeszélik az ott látottakat-tapasztaltakat... aztán egy tenger alatti világba csöppennek, és azt figyelik meg-beszélik át... aztán egy erdőbe, az erdő lakóira fókuszálva... és így tovább.

Gergő könyvével gyakorlatilag egy történelmi utazáson vehetünk részt, - ahol Lucifer lenne az általam felhozott példa szerint a tanító, és Rebeka a gyerek/tanonc/gyakornok.
A történelmi részét tekintve legalábbis...
(Ezen utazásokon pedig betekintést nyerhetünk:
- 1993-ba Boszniába, egy Bugojnotól nem messze fekvő faluba
- 1917. januárján - az Orosz Birodalom frontvonalára, Baranovicsi környékére
- 1922. májusán - Írországba, Athlone városától nem messzi falucskába
- 1943. márciusába - Belorussziába, a német megszállási zóna határára (Szlovicska, egy hatinytól nem messzi falu)
- 1949. júniusába - Görögországba, Nyugat-Makedóniá kommunista területére a polgárháború idején
- 1956. októberbe - Magyarországon, Budapesten a forradalomra
- 1965. őszén - Kongóba, A Szimba felkelés közepette
- 1970. februárján - a vietnámi határzóna közelébe
- 1988. októberébe - Kolumbiába, Cali városába
- 2003. december elejére - Irakba, egy romba döntött városba az amerikai megszállás alatt
- 2015. júniusába - Kelet-Szíriába, az Iszlám Állam által elfoglalt területre
+ 2025. január 17-ére,
Egy Győrhöz közeli faluba a magyar Polgárháborúban
+ 2041. október 13-ára,
Észak-Magyarország egy elfeledett városába )

A fantasy oldalt leginkább a Luciferes vonal, és a történet láncát képező előző (és jövendő) életekbe való utazás adja.

No de, lenne itt még más említésre méltó dolog is: minden színnek (fejezetnek) van egyfajta "pszicho" vonala. És bár vannak hasonlóságok, de többnyire eltérőek. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy a legtöbb színben az író nem él igazán ezen pszicho vonalak adta lehetőséggel, azaz éppen csak érinti, nem bontja ki őket. Pedig érdekes témát vetett fel minden szín aktuális pszicho helyzete. Nem csak a két karakter (Muschler és a Leányzó) egymással való vívódása, hanem az akkori- és ottani történelmi/családi/polgári helyzetük/egyéni életük kapcsán is. A szerző nem feledkezett meg ezekről sem, csak én pl nem bántam volna, ha a történet(ek) ezen részeibe egy picirit még mélyebbre vitt volna, mint olvasót.

Egyet emelek ki azokból, ahol némileg ez teljesült:
Volt egy szín, ahol Mushler amellett, hogy brutálisan bántalmazta a Leányzót, (méghozzá minden értelemben), kicsit amolyan "bezártság" hatását keltő volt a hely és a helyzet, amiben játszódott. A sztori ezen részét ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor fiatal lányok az elrablóikhoz-bántalmazóikhoz elkezdenek ragaszkodni, és romantikus érzelmeket táplálni. Ebben a részben hasonló benyomást keltett bennem Rebeka és Mushler kapcsolata, és nagyon hangsúlyos volt az ezáltal előidézett kettőség a Leányzó karakterénél. Bár az egész könyvet ez a kettőség jellemzi (szeretve gyűlölni - gyűlölve szeretni), szerintem ennél a résznél volt talán a legjobban "szemléltetve".

Az én meglátásom szerint a könyv első 3/4-énél leginkább a történelmi mozzanatok-helyzetek bemutatása érvényesült... aztán ahogy haladtunk Rebeka és Mushler életéről-életére, egyre jobban előtérbe került az egymás iránt érzett gyűlöletük-szerelmük. Persze a sztori elejétől bele volt fűzve és lényeges volt, de a végére leginkább erre öszpontosított a szerző.

A lehetséges jővő világképe pedig számomra teljesen újdonságként hatott! Nincs olyan sci-fi, amihez hasonlítani tudnám, de még csak olyan sem, ami felvehetné vele a versenyt... és az a legdurvább, hogy Gergő úgy vezette fel- írta meg, mint a már megtörtént történelmi helyzeteket, politikai és egyéb szempontokra épülve, majdhogynem úgy, mintha részben egy jövőbeni törikönyvet olvastam volna.
Annyit elárulok, hogy számomra azok voltak a könyv legnyomasztóbb fejezetei. Mit nekünk vietnámi gyilkolászás, meg ilyen-olyan háborús erőszak...! A szerző által leírt jövőkép - na az, ami már tényleg durva!

Ezzel persze nem azt mondom, hogy a brutális történelmi korokba-helyszínekre való utazások alatt nem "tapasztalhattam" meg durva dolgokat... mert amúgy nem egyszer fordult fel igazán a gyomrom... csak az utolsó fejezetekbe foglalt jövőkép, bizony nem kicsit elgondolkodtató (és riasztó).

Ja és... ha már brutalitás...
Nem árulok el nagy titkot azzal (hisz' a könyvben elég hamar kiderül), hogy szinte az összes szín története arra épül, hogy "hős szerelmeseink" miként ölik meg egymást - vagyis inkább Mushler Rebekát. Hát... annyit elárulok, hogy a legkülönfélébb halálnemeket osztotta a sors szerencsétlen Leánynak. És egyik sem volt irígylésre méltó...

Egy könyv a gyűlöletről és szeretetről, az emberiség vívódásáról, - történelmének jelentős, vagy szinte teljesen elfeledett eseményein, és Gergő által megírt jövőképén át bemutatva.
A XX. század történelmi rajongóinak kifejezetten ajánlott az olvasása! (A fantasy vonala véletlenül se tántorítsa vissza azokat sem, akiknek csakis a "színtiszta" történelmi regény a zsánerük!)

Azt is megemlíteném, hogy e regényben több helyütt előfordulnak szakszavak és idegen nyelvű kifejezések (amik megértésében szükség esetén segíthet a könyv végén található "Név és Tárgy mutató"), amiért tőlem jár is egy hatalmas pirospont, ugyanis mint olvasó, én el is várom, hogy ezek használva legyenek a történetben! Nagyban hozzájárulnak az adott kor és helyszín hangulatába való "beleélés"-hez! Mégis olyan kevés szerző van, aki él is az ezek nyújtotta lehetőséggel...! Nagyon örülök, hogy Gergőnek teljesen ideális mértékben sikerült ezt belőnie - és kiaknáznia! 👏

Írói stílusát pedig talán leginkább a változatosság jellemzi: néhol egyszerű, könnyed, humoros, de van, hogy igazán összetett - nehezebb, és véresen komoly (szó szerint). Aztán akad, hogy már-már romantikusan lírikus, viszont ha szükségét érzi, nyersen és kíméletlenül őszinte.

A Morningstar Publishing egy ilyen könyvvel, mint A Tragédia Gyermekei, és egy ilyen szerzővel, mint Fodor Gergő, úgy hiszem, hogy kiemelkedő start-ot sikerült produkálnia a hazai könyvpiacon, és ezért igazán büszke vagyok mindannyiukra!

További nagyszerű könyveket és sok sikert kívánok, a szerzőnek és a kiadónak egyaránt! 

Végezetül pedig, mivel kiírtam egy halom "részletecskét"/idézetet e kötetből, meg is osztom veletek:

"A tiszta, szabadságközpontú hazaszeretet demonstrálódott, amit a kisebb-nagyobb félreértések szétszaggattak. Nyilván, ebből is tanulhatna az ember, de hát...
Férgek vagytok, semmi többek, sosem tanultok. Nemzeti egység? Közös cél? Minek az nektek! Egymást fúrni és szidni a háta mögött, szervezkedni, ármánykodni, mindegy, csak a korona a te fejedre hulljon... Férgek vagytok…"

"A Leány egész biztosan giccsesnek találta volna, sőt, el sem hitt volna egy ilyen történetet. És most tessék, ő maga éli át, azzal az emberrel kéz a kézben, aki elvette tőle már oly sokszor az életét, megnyomorítva, megkeserítve azt, nem is egy alkalommal."

"A katonák teljes hadikészültségbe vágták magukat, egy pillanatra sem vették le a szemüket a környező erdőről. Nem volt sűrű, biztosnak érezték magukat, a partizánok ennyire nyílt fasorok közé úgysem tudnak elbújni. Majd eldördült az első lövés, pontosan az élen haladó kübel gépfegyveresének szívét vitte át a lövedék. Ravaszra feszülő ujjával még egy sort kilőtt az égbe, majd eldőlt."

"Sztálin elég jó példa volt még a kommunistáknak is arra, hogy bizalmat belé fektetni fölösleges. Lehetett az eszer, lehetett trockista, lehetett az hithű sztálinista is akár... Az öreg grúz nem éppen becsületesen játszotta a játszmáit. Tito pedig, noha egy hithű kommunista, mégis szerte egész Jugoszláviában óva intették tőle a népet. Egy görög vörös partizánnak azonban minden segítségbe úgy kellett kapaszkodnia, mintha az élete múlna rajta. És valóban az életük múlt rajta."

"Athosz Jorgosz egy fanatikus, jól ápolt férfi , aki hátra fésült haját folyamatosan igazgatja, rövidke, a korhoz mérten divatos bajuszát pedig naponta egy kisollóval fazonírozza. A lány aligha törődött azzal, hogy a partizánvezér látványosan nem vett róla tudomást; neki akkor is Athosz Jorgosz kellett! Hasonló esélyekkel és vágyakkal, a fűben heverve bámulta a kis Reyát, egy Geronimo nevezetű észak epiruszi félig görög, félig albán, lumpen gerilla. Hosszú haja vállig ért, de minden egyes szálra szent ereklyeként gondolhatott, hisz még szeme elől sem vágott le egy centit sem belőle! Ennek következtében folyamatosan ráznia kellett a fejét. A berögződés végett, még akkor is csinálta, mikor már tényleg hátul volt az összes haja. Igénytelen, se nem hosszú, se nem rövid arcszőrzet jellemezte, nagy, piros orr, kicsi, már-már Hitlerhez hasonló bajusza volt."

"Elvörösödött az arca, majd hirtelen felpattant, erőt vett magán, és odament a lányhoz. Csámpás járásától szolidan felnevettek elvtársai, de ő nem törődött velük. Hiszen ő Geronimo, az észak-epiruszi önkéntes, akinek igaz, hogy senki sem tudja a vezetéknevét, a kommunista partizánháború egyik legnagyobb alakja; hisz lelőtt egy embert! Nem is akármilyen embert! Egy britet! Az igaz, hogy már egyik lábát sem bírta mozdítani, amikor egy méterről fejbe lőtte őt epiruszi Geronimo."

"Geronimo hátulról közelített a kis Reya felé, és hirtelen rámarkolt a vállára:
– Na mond csak, Reya hercegnőm – azzal kiköpött valami magot maga mellé, amit éppen rágcsált – kitaláltad már, hogy hozzám jössz-e feleségül, ha vége a harcunknak?
A kis Reya hirtelen hátrafordult, és zsigerből pofán vágta a fickót."

"Athosz Jorgosz előtt, úgy száz méterre megjelent a konvoj.
Talán arra várt, hogy megadhassa magát oly sok évnyi háború után, helyette azonban egy golyót kapott, egyenest a feje közepébe. Mint egy halandó, úgy esett össze; mint egy bálvány, amelyik elpusztul, megszűnik létezni, úgy törte össze az elvtársak lelkeit, hitüket."

"Kettő, három, négy, öt. Egyre több partizán esik el, az ellenség pedig nem fogy. Végül egy alak végre, pontosan a távcső közepébe került.
Az egyik vérző partizán volt az. Segítségre nyílt szája, bízott benne, hogy Geronimo megmenti az életét. Az új partizánvezér azonban kis időzés után fejbe lőtte. Kicsit el is mosolyodott, úgysem kedvelte soha!"

"A kis szakállas felpattant a székéből, és Lenini hevülettel, Marxi külsővel hevesen szónokolt a láthatatlan vörös porondon: – A nép a fasiszták ellen harcoló partizánokat jelentette, azokat a kommunistákat, akiket elnyomott az akkori hatalom. A szovjet elvtársak segítségével pedig ők maguk lettek a nép, vagy legalábbis a nép legjobbja. És ez a kormány igenis a nép legitim örökösének minősül!
– Egy szűk kisebbséget nevezel te népnek? – kacagott a lány.
– Lényegében igen... De ti sem vagytok jobbak. Elvégre az ÁVÓ-sok egész bizonyosan nincsenek a ti nép-képzetetekben!
– Mi nem akarunk titkosrendőröket, mi nem akarunk gyilkosokat.
– Nem. Ti ellenforradalmárok vagytok. Az a Népköztársaság szemében nagyobb bűn, mint a gyilkosság."

"Egy, kettő, három ütés, és a zömök, vékony kis bajszos ember szinte rávetődött a pultra. A norvég, mint a viaskodásból győztesen kikerült japánkakas, peckesen húzta ki magát, felgyűrte zubbonya ujját, és büszkén mutogatta férfi társainak, hogy az izmait bizony nem a hangya hordta össze."

"– Magamra hagytál megint.... – sóhajtozott a lány Lucifer hangját keresve.
– Egy terhes anyuka sosincs egyedül.
– A gyermek miatt öltek meg... – azzal feltápászkodott, és határozott léptekkel indult meg a véget nem érő feketeségbe.
Nektek... Bolond békebelieknek, oly könnyű abortuszpártinak lenni egy olyan világban, ahol semmi sem történik! Még egy lázadás, egy harc sem... És lásd, itt volt ez a jelenet, ahol két szerelmes tiltott románca, egy tiltott gyermekhez vezetett, és mégis vártad, mégis szeretted a kicsit!
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy súlyos értékrendbeli problémák vannak nálatok mostanság a Földön."

"– A rengeteg szegény, akiknek nem jut étel, ők is boldogok? – kérdezte a Leányzó, izzadtságát törölgetve az arcáról. Kifejezetten forró volt a levegő is, no meg persze a hangulat is puskaporos volt az irodában.
– Azok, mert olyan aranyláncok lógnak a nyakukban, mint az úriembereknek, és olyan rádióból hallhatják a zenét, amilyenekből az úriemberek is a gazdag villáikban.
A kis őrmester csak húzta a száját. Festett szőke haján végigtúrt kezével, majd csak szomorúan ennyit fűzött hozzá:
– Ez egy elbaszott világ."

"– No, lásd kivel van dolgod Gonzales! A társadat végig akartam erőszakoltatni minden egyes fegyveressel, olyan véresen, hogy még az orrán is az folyjon ki, ami a lába közül! Darabonként csonkítottam volna meg minden egyes végtagját, amiket tovább küldtem volna Medellínbe üzenetként. A fejét, persze egy szép nagy kolumbiai nyakkendő után tovább küldtem volna valamelyik hozzá hasonló ügyeskedő, túl kíváncsi, szarházi zsarunak."

"Aztán jött Bush, a modernkor amerikai keresztes lovagja, az összeesküvéselméletek leghűbb szószólója, a demokrácia Jézus Krisztusa... No meg persze, az olaj szerelmese."

"Tombol a szegénység Irakban, lehetőség megélni, de egyáltalán élni nem sok van. A szerencse azoknak állt, akik képesek erőszakkal elvenni azt, mit áhítanak a gyengébbektől, a kiszolgáltatottaktól."

"A Husszeinhez hű haderő szertefoszlott, helyette van rengeteg, egymással is ellentétes milícia, és természetesen a legyőzhetetlen amerikai hadsereg. Nincs többé háborús uszítás szomszédos országok, távoli nagyhatalmak ellen... Helyette van káosz, anarchia és nyomor."

"A történelemből kellene tanulnunk, nem pedig egy félreértelmezett szeretet-központúság szerint tévútra lépkednünk. Viszont fel kell tennünk a nagy kérdést:
csak a muzulmán, esetleg arab gyökerű lelki sérültekből válhat terrorista? És a válasz: nem."

"Korunk vérrel kikent ajkú fiatalokat nevel fel. És igen, a korunk neveli fel őket, nem a szüleik. Talán a probléma egyik ága pont ebből fakad."

"A beletörődés, a megalkuvás jellemzi a magyart. E szavakkal jellemezhető, a valaha nemességgel és büszkeséggel bíró magyar."

"Gyönyörű, lélektépő szemei aljában csillogó könnycseppek kukucskáltak kifelé, mint aprócska, félénk nyulak az odújukból a reggeli lucerna előtt. "

"Ha erős falakat emelsz magad köré, azok egy idő után már nem csak védelemre fognak szolgálni."

(Ezt a véleményemet idén májusban írtam, viszont a hozzá készülő fotókra várva ezidáig itt még nem publikáltam...)