Gigi Forte - Levelek
ROMANTIKUS
Bevallom, ezen könyvvételem esetében nagyon befolyásolt a borító. Szép, szolid, egyedi, és nem tudtam elmenni mellette (Borítót tervezte: Ashley Redwood). A fülszövegét is persze megnéztem, és ezzel a "levelezős" témával még nem sok könyvben találkoztam, úgyhogy elég hamar eldöntöttem, hogy adok neki egy esélyt.
Érdekes módon az fordult meg a fejemben, hogy épp azok az erősségei, amiket sok esetben én negatívumként éltem meg. Ebből adódóan azt mondanám, hogy nem való mindenkinek... Ez egy romantikus könyv, de abból a fajtából, ami tömény búskomorságot, kételyeket, kétségeket, és bizonytalanságot tartalmaz. Több, mint a könyv 2/3-áig. Kb az utolsó 60 oldalnál múlt el a fojtogató érzés, úgyhogy csak majdnem(!) szenvedtem végig a főszereplőjével a történetét. Ezen karakter gondolkodásmódja és döntései nagyon távol álltak tőlem. Őszintén remélem, hogy ennek a történetnek szinte semmi valóságalapja nincs, mert nem szeretnék megsérteni senkit! Viszont a könyvnek abban a bizonyos első kétharmadában az ötlött fel bennem, hogy elolvastatnám egy valódi szakértelemmel rendelkező pszichológussal, mert tutira volna egy- s más érdekes meglátása a könyv 1-2 karakteréről... A "valódi"-t nem véletlen írtam a pszichológus kapcsán. Ugyanis főszereplőnk (Klári) pszichológusnak tanul az egyetemen, és diplomát is szerez a szakmából... ennek ellenére nem hogy saját érzéseivel nem tud dűlőre jutni, hanem másokon sem vesz észre (vagy legalábbis igyekszik figyelmen kívül hagyni) bizonyos "tüneteket" és teljesen vakon, naívan áll sok olyan dologhoz, amit egy tanult pszichológus kétlem, hogy ne tudna idejekorán felismerni és "helyén kezelni". Klári kapcsán hatalmas kérdőjelek vannak bennem. Úgy sejtem, hogy olyasmi karizmatikával rendelkező személy lehetne, akit amúgy kedvelnék, viszont a döntései miatt nekem is feladná a leckét, hogy kitartsak mellette. Mivel... az önzetlenség egy bizonyos szint felett inkább mondható önpusztításnak - és ki nézi azt jó szemmel, ha egy szerette megy keresztül rajta? Mint mondtam, az utolsó kb 60 oldalig fojtogatott a történet: Elbeszélőnk, Klári, egy nagyon komoly, visszafogott, kissé különc, érzékeny, (a szerelem terén) tapasztalatlan, mélyen vallásos, és valami elképesztően önzetlen és önfeláldozó, fiatal nő. És innentől jönnek az igazán SPOILER-es soraim...
Elkezd vele barátkozni/udvarolni (azaz inkább csak "hülyíteni") az egyik legnépszerűbb, vele egy évfolyamba járó srác (Marci). De nem is akármilyen módon, hanem aranyos kis üzenetekkel, levelekkel. Mivel egymástól 1 utcányira laknak, így ezt kivitelezni sem volt nehéz. Úgyhogy elkezdenek levelezgetni... Viszont a sztori szempontjából ebben van egy dolog, amit logikátlanságnak tartottam: Egy idő után Klári megelégelte, hogy Marci a leveleknél többre nem méltatja, azaz személyes beszélgetésre nem kerít alkalmat. Mikor ezt szóvá teszi az egyik levelében, Marci arra hivatkozik, hogy kevés az ideje, és azért nem tud vele "rendesen", személyesen találkozni... mindezt állítja úgy, hogy naponta több alkalommal is visz leveleket Klári postaládájába. Na most akkor... hogy is van ez? Bekopogni hozzá 1 kávéra nincs ideje, de arra van, hogy 2x-3x átszaladjon Kláriék házához, hogy ott hagyjon egy 1-2 mondatos levelet? (És nem kisiskolásokról beszélünk, hanem egyetemistákról...) Mondjuk úgy, Klári ezt még be is nyeli. Egy ideig... Aztán csak "kierőszakol" (azért az idézőjel, mert valójában nem, de akár úgy is vehetnénk...) egy találkozót, egy közös kávézást az ebédszünetben. Erre, mire odaér, látja, hogy Marci nem egyedül várja, hanem az egyik legnépszerűbb csajjal (Ritával) az évfolyamukból. Ééés hát... ahogy az a legtöbbször lenni szokott, a népszerűség együtt jár a rosszindulattal, rámenősséggel, és felszínességgel. Rita persze - annak rendje és módja szerint - nyomul Marcira, miközben Klárit igyekszik minden lehetséges helyzetben megszégyeníteni. Ezután a "kínos kávézás" után valamivel Marci és Klári megejtenek egy spontán teázást is Kláriéknál, ahol Marci meghívást nyer a lány nővérének esküvőjére, amire Klári kísérőjének ígérkezik... Ezután az esküvő napjáig kb nem is találkoznak, viszont a levelezést továbbra is folytatják, de Marci továbbra sem fejezte ki teljesen egyértelműen a szándékait. Inkább... úgy mondanám, hogy húzta az agyát szerencsétlen kiscsajnak. Az esküvő napján persze Klári káprázatosan gyönyörű volt, és elcsattant egy csók is közöttük. "Több" is lehetett volna, de Klári nem engedett a csábításnak... Ezután szinte egyáltalán nem találkoztak, csak leveleztek... Közben pedig lediplomáztak. S gyakorlatilag évek telnek el a következő találkozásig, mire végre valahára elhívja Marci Klárit egy puccos vacsorára. (SPOILER!) Ahol... közli vele, hogy feleségül veszi Ritát! És totál hülye módjára Klárit kéri fel tanúnak! És Klári, - az a szerencsétlen - meg van annyira hülye, hogy igent mond rá! (Nos, itt a fejemet vertem a falba...) Aztán eme hülyeséget a "nagy napon" persze jól megszenvedi, és hősként tekint magára... (BRAVO! BRAVISSIMO!) No de mindegy. Igyekszik túltenni magát rajta, úgyhogy elhagyja Budapestet, és jó messze, Szeged mellé költözik. Már a vonaton megismerkedik egy valóban rendes pasassal (Ábellel) akivel persze szerelmbe esik. Aztán Ábel kiruccan Amerikába egy továbbképzésre, és a több hónapos ottléte alatt jön egy telefonhívás Klárinak Marci anyukájától: "Rita, a kislányuk születése közben elhúnyt, gyere, vígasztald meg a fiamat...!" Mert mi okosabbat tehetne egy anyuka, minthogy a fiatal özvegy fiához a majdnem exét hívja segíteni egy ilyen helyzetben, s ahelyett, hogy ő maga pakolná el a menye cuccait, (vagy annak saját édesanyja...) Klárinak kell az elhúnyt "riválisa" fehérneműit bedobozolnia. Noooormááális!? Még a kisbabának is ő adott nevet! Aztán az apa ottmarasztalta segédkezni a baba körül... És... ha az eddigieket nem találtátok ki, a többit sejthetitek. Nagyon nem lett jó a vége a dolognak, aztán végülis:
- Klárit kitagadták a szülei, és Marci szülei is fújtak rá, aztán
- volt egy hamis levél írva valakitől valakinek, ami mégnagyobbat kavart az amúgy is nagy sz*ron, aztán
- évek múlva volt egy leánykérés, "igen" válasszal (Klaudia itt már az összes vakolatot leverte a falról a fejével), aztán
- teherbe esés, aztán
- egy (2) hatalmas családi trauma,
- aztán egy hatalmas nagy tisztázás és kibékülés, amit szinte rögtön
- egy másik óriási szakítás követett,
- egy öngyilkossággal "megkoronázva".
Ééés ez volt az a pillanat, hogy Klaudia fellélegzett! Innen jött az utolsó 60 oldal. Sokminden tisztázódott Marcival kapcsolatban, és a helyére zökkent csaknem minden. Már-már giccsesen jól alakultak a dolgok. Végre boldogság, öröm... És egy őszinte szerelemből fakadó házasság.
Bár az addigi sok-sok réteg kaki között nem tettem róla említést, de ezt a temérdek szenvedést Klári leginkább egy dolog, azaz egy személy miatt állta ki: Marci és Rita kislánya, Juli miatt, azaz az ő érdekében. A születése napjától anyjaként szerette és nevelte, így persze, hogy fontossá vált számára... Az utolsó hatvan oldalon jöttem rá, hogy az írónő miért az anyáknak ajánlja ezt a könyvet... ugyanis így indít az első oldalon: "Szeretettel ajánlom ezt a könyvet a romatikus lelkeknek, és az igazi anyáknak!" Ez a történet azt mutatta be számomra, hogy szerelmesnek lenni fáj ("...öl, butít és nyomorba dönt"). Mert hát... Klári kapcsolataiból a sztori java része alatt leginkább ebbe nyerhettem betekintést. Viszont ami sokkal fontosabb: anyának lenni boldogság.
Felelősség, elkötelezettség, igazi önzetlenség és önfeláldozás, és BOLDOGSÁG. Anyának lenni maga a feltétlen, színtiszta, igaz szeretet. És Klári nagyszerű anya. (SPOILEEEER)! Ábellel közösen örökbefogadják a kis Julcsit, és nevelik, semmivel sem kevésbé odaadóan szeretve, mint a saját, vérszerinti gyermekeiket.
A könyv legvége igazán megható, megindító. A 13 éves Juli, ahogy- és amiről beszélget Klárival... azon sorokat olvasva szerintem egy anya, sőt, egy érző lélek szeme sem marad szárazon. Úgyhogy Klárival közösen szenvedtem hosszú-hosszú ideig, de megérte, hisz' ahogy az ő története happy end-el zárult, úgy engem is kárpótolt az az öngyilkosság. Khm, akarom mondani: az az utolsó boldog, meghitt 60 oldal. (Mielőtt még elítélne bárki is az utóbbi soraim miatt: ez egy kitalált történet! Máskülönben nem viccelődnék soha, senki öngyilkosságával!) Marciról annyit mondanék még, hogy sokáig azt gondoltam, hogy egy felszínes, jellemtelen... hadd ne mondjam mi, de a történet végére kiderül, hogy mi-, hogyan-, s miért is volt "valójában". Persze nem mentette fel a vétkei alól, de ezek tudatában, ahogy Klári -, én is megnyugvást nyerhettem. (Marci karakterére épül egy csavar, de van még más csavar is ebben a könyvben.) Gigi Forte története, ha helyenként klisésnek is tűnik a leírásomból, egybe az egészet nézve határozottan állítom, egészen egyedi és különleges! Az írói stílusát pedig a "bájos" szóval tudnám a leginkább kifejezni. És ez még senki könyvével nem fordult elő velem...!
Volt egyszer valamelyik fb csoportban valaki, aki kifejezetten "szenvedős" romantikus történetű könyveket keresett. Na, a "Levelek"- et jó szívvel ajánlanám neki! De persze nem csak neki... Hanem, ahogy az írónő indította a könyvét: "...a romantikus lelkeknek, és az igazi anyáknak!"
Végül örülni tudtam ennek a különleges élménynek, amit számomra nyújtott a könyved, úgyhogy szívből gratulálok, Gigi, és további sok sikert kívánok!
Smink: Sóvári DóraFotó: Pásztor Digi Gábor
