Kristin M. Furrier - Az üveggyémánt átka

De ez jót jelent, mert a ponyclub-os könyvek szerettették meg velem az olvasást! Úgyhogy eme kellemes, nosztalgikus hangulatban kezdtem Kristin könyvébe... 

Ifjúsági-misztikus-kalandregény lévén első sorban fiatalabb tizenéveseknek ajánlanám, szóval nagyon jó ajándék lenne unokatesóknak, a család gyerekeinek, és/vagy az általános iskolák diákjainak. Én pl nagyon örültem volna ennek a könyvnek, ha ezt kaptam volna aaaaa... mondjuk az ünnepi versmondásaimért, vagy a tanulmányi versenyeken való részvételekért stb... (bár ehhez részt is kellett volna vennem ilyeneken... 😅 ) 

De tudom ajánlani felnőtteknek is, egy lélegzetnyi kikapcsolódásra, mert nekem pl jól esett olvasni. A reggeli kávé mellett jó napindító, vagy egyszer az esti relaxációs rituálé részeként is be lehet iktatni, mondjuk egy levendula illóolajos párologtatóval kombinálva. Mert könnyed, egyszerű olvasmányként nagyon kellemesen elcsendesítheti az ember gondolatait... Legalábbis annak, aki külső szemlélőként tudja figyelni az olvasottakat, mert aki nem, annak idegtépő is lehet a testvéri civakodás és nyűglődés, ami benne van. De én pl végig tudtam (sokat sejtetően) mosolyogni. Persze annak tudatában, hogy ez egy gyerekkönyv, nem pedig nagy, komoly, felnőtteknek szóló történet. Ha arra számítottam volna, akkor jókora csalódást éltem volna meg. 

A sztoriról:

Van ez az üveggyémánt, aminek átka az ikertestvérekre hat - oly módon, hogy beszippantja őket a maga különleges világába. Az átok lényege, hogy egymást támogatva megleljék a kiutat.

Erre épülve én egy "felnőtt" változatot is szívesen olvasnék, szerintem érdekes nagyon az alapkoncepció... csak ebben a könyvben nagyon le van egyszerűsítve, és "gyerekesítve". De persze az ifjúsági regénynek "szépségéhez" ez hozzá is tartozik.

Amit kicsit furcsálltam, hogy a történet szerint az ikerpár az utolsó gimnáziumi évükre készül. Pedig szerintem a viselkedésük és a gondolkosásuk a náluk sokkal fiatalabbakéra hajaz... de lehet, hogy csak én nem vagyok igazán képbe a mai gyerekeket illetőleg... 

Másik, mivel itt egy fiú-lány testvérpárunk van a sztoriban: az ő kapcsolatuk. Én a bátyáimmal maximum ünnepnapokon adtunk egymásnak puszit meg kisebb ölelést, amúgy lehettem bármilyen szomorú, nem rémlik, hogy eképp vígasztaltak volna. Emiatt nekem a kettejük közti "intimitás" (bár ez jócskán erős szó rá...) fura volt, - de amúgy aranyos. 

Szóval azt mondom: vegyétek, olvassátok, szeressétek, aztán passzoljátok le a lányotoknak/unokahúgotoknak, hogy neki akár az egyik kedvenc könyvévé válhasson! 

Úgy tervezem, hogy ilyen korú gyerek rokon híján az enyém adományba fog menni (a fotóm kellékéül szolgáló üvegkristállyal) . Merem remélni, hogy bőkezűen fognak rá licitálni a támogatók...