Sue J. Hopeheart: A gyönyörű teremtmény
2023.05.18
FANTASY / ROMANTIKUS / EROTIKUS
Erre a könyvre a fantasy mivoltja miatt régóta kíváncsi voltam - annak ellenére, hogy a borítója nem kifejezetten az a típus, ami igazán megragadná a figyelmemet. A fülszövege viszont már kellőképp felkeltette.
Nagyon megörültem, mikor az #írótesó - #olvasótesó program keretein belül az írónő felkért e kötet olvasására-véleményezésére. Innentől kezdve leginkább az szabott gátat annak, hogy korábban elővegyem, hogy durván túlvállaltam magamat... aztán, egy egészen combos (644 oldal) kötet lévén igen nehezen zsúfoltam be a sok-sok kisregény közé, hisz' kb. 3 másik kötet idejét vette igénybe, hogy kiolvassam, ami ugye egy elhavazott bloggernél nem mindegy. Kis csúszással kezdtem bele az olvasásába - először. Aztán valahogy annyira nem esett jól akkor, hogy kb. 50 oldal után úgy éreztem, hogy jobb, ha nem most olvasom, hanem majd visszatérek rá. (És ilyen még se előtte, se azóta nem fordult elő velem!)
Aztán kikecmeregve az akkori "hogylétemből", nagyjából 3 hónapra rá újra elővettem. És milyen jól tettem...!
Azt tudom mondani, hogy a maga nemében ez egy egész jó történet, kellőképp kigondolt karakterekkel, és jól kialakított atmoszférával, amit összességébe sikerült megszeretnem, és jólesően elmerülnöm benne.
Viszont ha bétáskodnom kellett volna rajta, tuti rengeteg "vadhajtást" levagdostattam volna róla. A nagy átlag első könyves szerzőkhöz képest Hopeheart egész jól ír. Ezt határozottan mondhatom. Viszont ezt a könyvet tekintve azért azt is meglehet állapítani, hogy ez még bizony az első könyve. Sok helyütt éreztem felesleges információktól túlzsúfoltnak a szöveget. Nem, egyáltalán nem bánom a leíró részeket, ha az nagyrészt releváns a történet szempontjából! De ha ez nincs így, akkor kibillent az olvasásból, a történet élvezéséből.
A másik, amit zokon veszek, ha felmerül: az ismétlés. Azaz mikor egy információ (főleg, ha szinte teljesen lényegtelen) duplán, vagy többször van megírva... példaként itt azt tudnám megemlíteni, hogy milyen bögrékből itták a teát/kávét a lányok. Az egyikőjük üst formájúból, amire valamilyen szöveg volt írva, a másik csajé meg mignonos volt. Amikor először volt belefűzve a sztoriba, akkor is kissé az olvasásban megakasztó módon, azaz a történet szempontjából (szerintem) irrelevánsan. És nagyon részletesen... Amikor pedig másodjára jött elő, megint részletezve volt. Nem olyan szinten, mint előszőr - de majdhogynem. És nekem mint olvasónak, másodjára már bőven elég lett volna annyi, hogy "Luna kikereste a jól megszokott bögréiket a szekrényből, aztán már töltötte is bele a teát" - semmi több. Mert tudom már, hogy hogy néz ki a bögréje, és mi van rá írva, és hogy az "mennyire Luna". Nem lett volna szükséges 2x leírni...
Részben az ilyen jellegű dolgokat hívom "vadhajtásnak". Mert adott egy jó sztori, jó karakterek, stb... és a szöveg nagyonis jól működne ezen vadhajtások nélkül, viszont így rontanak annak minőségén.
Egy jó 30-50 oldalnyi nyírást simán végeztem volna ezen a rózsabokron, hogy igazán pompázhasson... DE! Első könyv lévén ez még bőven belefér a keretbe, úgy vélem.
A cselekmény izgalmas, a karakterek érdekesek, az atmoszféra nekem bejött, és a szerző igen szépen rejtélyesítette a történetbe szőtt titkokat. Ami azt illeti, ezért adnék is egy pirospontot neki, mert a könyv elején voltak sejtéseim ezeket illetően, amit a történet folyamán sikerült totál elfelejtetnie velem - ennek köszönhetően a végén jól megtudott lepni, annak ellenére, hogy a sejtésem igazolódott be.
Ami viszont "gonosz" húzás volt tőle, az az, hogy rengeteg kérdést megválaszolatlanul hagyott... nem csak a fő kérdést, hanem sok kisebbet is... Ki ez a lény/Istenség? Mit akar, mi a célja? Miket "titkol" még Luna nagyanyja? Mi lesz ezután Heddával?
Ezek a kérdések minden bizonnyal a folytatásban lesznek tovább boncolgatva, viszont amit szerintem még itt kellett volna, az Lizander karakterével kapcsolatos... Mi is volt az ő konkrét célja? Igen, vágom, hogy miért volt olyan, amilyen, de arra nem kaptam egyértelmű választ, hogy mégis mi okból fajult el így a Melitonos "ügye"... szó esett itt ajánlatról, mármint hogy lenne, de hogy mi, az már nem derült ki. Azaz az ő karaktere egy vakfolt számomra a történet szempontjából. Ezzel a szereplővel fokozva volt a drámai hatást, de nem bántam volna, ha jobban ki van bontva az ő szerepe, és legalább az őt érintő kérdések tisztázva lettek volna. Mert Melitontól eltekintve gyakorlatilag SENKI nem lett teljesen kibontva. Lehet, hogy mindenki kapni fog egy saját kötetet? Hát így, ahogy ennek végeszakadt, remélem is! :D
Imádtam a neveket, de nem csak a karakterekét, hanem a helyszínek-utcák neveit is.
A történet atmoszféráját tekintve pedig igazán jól működött a 3 bemutatott "világ", legalábbis átvitt értelembe én háromnak vettem. Egyik volt az átlagosabb, amit kb. valóságnak titulálhatnék, aztán ott volt Luna családjának/kovenjének birtoka, ami csaknem egy modernebb tündérkert megfelelője lehetne - ami ha úgy vesszük, "a jó oldalt" hivatott megtestesíteni. Aztán ott van a gonosz másvilág, benne az ijesztő lényekkel és Istenséggel. Nem volt túl nagy hangsúly helyezve egyik esetben sem a látványvilág leírására, de ahhoz épp eléggé, hogy a szükséges atmoszféra meglegyen. Legalábbis számomra ez így teljesen jó volt.
Aztán azt is megemlíteném, hogy nagyon tetszett, hogy nem félt a szerző amolyan "magyaros" szlengeket használni, mint pl. "Segáz" (semmi baj/nem gáz). Ritka, hogy ilyenekkel találkoznék könyvekben, számomra itt egészen üdítően hatott. És igen, némi magyarságot még ezeken kívül is csempészett az írónő a történetbe, amiknek milyensége úgyszint nagyon bejött.
Kiolvasva azt mondhatom, hogy bár nem hibátlan, de első könyvnek egészen jó kötet, és a kezdeti nehézségeim valószínűleg teljes mértékben az akkori szellemi/mentális állapotomnak tudhatóak be, mert mikor másodjára ültem neki az olvasásának, már teljesen betudott szippantani a történet, és annak hangulata.
A sztoriról ezúttal nem véletlen nem beszélek bővebben, mert úgy vélem, hogy a fülszöveg eleget elárul. Ha valaki nem bánja, vagy pont hogy csípi a durvább szexjeleneteket, és érdekelné egy egészen újkeletű fantasy világ, akkor minden bizonnyal tetszeni fog neki e könyv története.
Aztán kikecmeregve az akkori "hogylétemből", nagyjából 3 hónapra rá újra elővettem. És milyen jól tettem...!
Azt tudom mondani, hogy a maga nemében ez egy egész jó történet, kellőképp kigondolt karakterekkel, és jól kialakított atmoszférával, amit összességébe sikerült megszeretnem, és jólesően elmerülnöm benne.
Viszont ha bétáskodnom kellett volna rajta, tuti rengeteg "vadhajtást" levagdostattam volna róla. A nagy átlag első könyves szerzőkhöz képest Hopeheart egész jól ír. Ezt határozottan mondhatom. Viszont ezt a könyvet tekintve azért azt is meglehet állapítani, hogy ez még bizony az első könyve. Sok helyütt éreztem felesleges információktól túlzsúfoltnak a szöveget. Nem, egyáltalán nem bánom a leíró részeket, ha az nagyrészt releváns a történet szempontjából! De ha ez nincs így, akkor kibillent az olvasásból, a történet élvezéséből.
A másik, amit zokon veszek, ha felmerül: az ismétlés. Azaz mikor egy információ (főleg, ha szinte teljesen lényegtelen) duplán, vagy többször van megírva... példaként itt azt tudnám megemlíteni, hogy milyen bögrékből itták a teát/kávét a lányok. Az egyikőjük üst formájúból, amire valamilyen szöveg volt írva, a másik csajé meg mignonos volt. Amikor először volt belefűzve a sztoriba, akkor is kissé az olvasásban megakasztó módon, azaz a történet szempontjából (szerintem) irrelevánsan. És nagyon részletesen... Amikor pedig másodjára jött elő, megint részletezve volt. Nem olyan szinten, mint előszőr - de majdhogynem. És nekem mint olvasónak, másodjára már bőven elég lett volna annyi, hogy "Luna kikereste a jól megszokott bögréiket a szekrényből, aztán már töltötte is bele a teát" - semmi több. Mert tudom már, hogy hogy néz ki a bögréje, és mi van rá írva, és hogy az "mennyire Luna". Nem lett volna szükséges 2x leírni...
Részben az ilyen jellegű dolgokat hívom "vadhajtásnak". Mert adott egy jó sztori, jó karakterek, stb... és a szöveg nagyonis jól működne ezen vadhajtások nélkül, viszont így rontanak annak minőségén.
Egy jó 30-50 oldalnyi nyírást simán végeztem volna ezen a rózsabokron, hogy igazán pompázhasson... DE! Első könyv lévén ez még bőven belefér a keretbe, úgy vélem.
A cselekmény izgalmas, a karakterek érdekesek, az atmoszféra nekem bejött, és a szerző igen szépen rejtélyesítette a történetbe szőtt titkokat. Ami azt illeti, ezért adnék is egy pirospontot neki, mert a könyv elején voltak sejtéseim ezeket illetően, amit a történet folyamán sikerült totál elfelejtetnie velem - ennek köszönhetően a végén jól megtudott lepni, annak ellenére, hogy a sejtésem igazolódott be.
Ami viszont "gonosz" húzás volt tőle, az az, hogy rengeteg kérdést megválaszolatlanul hagyott... nem csak a fő kérdést, hanem sok kisebbet is... Ki ez a lény/Istenség? Mit akar, mi a célja? Miket "titkol" még Luna nagyanyja? Mi lesz ezután Heddával?
Ezek a kérdések minden bizonnyal a folytatásban lesznek tovább boncolgatva, viszont amit szerintem még itt kellett volna, az Lizander karakterével kapcsolatos... Mi is volt az ő konkrét célja? Igen, vágom, hogy miért volt olyan, amilyen, de arra nem kaptam egyértelmű választ, hogy mégis mi okból fajult el így a Melitonos "ügye"... szó esett itt ajánlatról, mármint hogy lenne, de hogy mi, az már nem derült ki. Azaz az ő karaktere egy vakfolt számomra a történet szempontjából. Ezzel a szereplővel fokozva volt a drámai hatást, de nem bántam volna, ha jobban ki van bontva az ő szerepe, és legalább az őt érintő kérdések tisztázva lettek volna. Mert Melitontól eltekintve gyakorlatilag SENKI nem lett teljesen kibontva. Lehet, hogy mindenki kapni fog egy saját kötetet? Hát így, ahogy ennek végeszakadt, remélem is! :D
Imádtam a neveket, de nem csak a karakterekét, hanem a helyszínek-utcák neveit is.
A történet atmoszféráját tekintve pedig igazán jól működött a 3 bemutatott "világ", legalábbis átvitt értelembe én háromnak vettem. Egyik volt az átlagosabb, amit kb. valóságnak titulálhatnék, aztán ott volt Luna családjának/kovenjének birtoka, ami csaknem egy modernebb tündérkert megfelelője lehetne - ami ha úgy vesszük, "a jó oldalt" hivatott megtestesíteni. Aztán ott van a gonosz másvilág, benne az ijesztő lényekkel és Istenséggel. Nem volt túl nagy hangsúly helyezve egyik esetben sem a látványvilág leírására, de ahhoz épp eléggé, hogy a szükséges atmoszféra meglegyen. Legalábbis számomra ez így teljesen jó volt.
Aztán azt is megemlíteném, hogy nagyon tetszett, hogy nem félt a szerző amolyan "magyaros" szlengeket használni, mint pl. "Segáz" (semmi baj/nem gáz). Ritka, hogy ilyenekkel találkoznék könyvekben, számomra itt egészen üdítően hatott. És igen, némi magyarságot még ezeken kívül is csempészett az írónő a történetbe, amiknek milyensége úgyszint nagyon bejött.
Kiolvasva azt mondhatom, hogy bár nem hibátlan, de első könyvnek egészen jó kötet, és a kezdeti nehézségeim valószínűleg teljes mértékben az akkori szellemi/mentális állapotomnak tudhatóak be, mert mikor másodjára ültem neki az olvasásának, már teljesen betudott szippantani a történet, és annak hangulata.
A sztoriról ezúttal nem véletlen nem beszélek bővebben, mert úgy vélem, hogy a fülszöveg eleget elárul. Ha valaki nem bánja, vagy pont hogy csípi a durvább szexjeleneteket, és érdekelné egy egészen újkeletű fantasy világ, akkor minden bizonnyal tetszeni fog neki e könyv története.