Tarja Kauppinen: A rendszer ellensége
MÁGIKUS REALIZMUS / SZATÍRA / TÁRSADALOMKRITIKA
Azon regényéről volt vele egy Hun Book RT.-s videóbeszélgetésünk, aminek keretein belül megsúgta, hogy akinek A nép igazsága tetszett, A rendszer ellensége méginkább a kedvére lesz.
Tarja a hihetetlenül bő szókincsével, nagyszerű kerek mondataival, példaértékű megfogalmazással, fekete humorral, és bámulatosan kreatív ötletekkel átitatott, szatirikusan megjelenített társadalomkritikával egy olyan mágikus realisztikus regényt hozott létre, aminek utalásaiba ha nem is gondol bele minden olvasó, akkor is tudni fogja, hogy valami fontosat -, értékeset olvasott. Mindezt pedig egész idő alatt jól mulatva.
Tudom, hogy Tarja az írásban leginkább a szavak játékát élvezi. Ha akarná se tudná letagadni, mivel ez egyértelműen érződik minden mondatán. Csűri-csavarja, és olyan dallamosra formálja az összeset, mintha egy komoly ódát olvasnánk - még ha az az óda voltaképp egy komédia is.
Ez a könyv egy szókincs orgia.
Feltételezésem szerint az, hogy a szerző ezt felszabadultabban alkotta. A nép igazsága c. kötetének írása bár adott számára egy jó irányt nem csak e történethez, hanem az ő írói hangjának megtalálására és "bemelegítésére", - egy pályázatra írt regény lévén gondolom valamelyst mégiscsak le volt szabályozva/korlátozva, hogy miből és mennyit kell tartalmaznia - leginkább az, hogy az adott pályázati kikötésének híven zsánerileg fantasy besorolhatóságú legyen a végkifejlet.
Az előző kötetben a történet ezen vonatkoztatásával mondjuk úgy, hogy Tarja még csak haverkodott. Viszont A rendszer ellenségénél már egészen a részévé vált, s ennél a kötetnél már szabadjára engedhette mindennemű fantáziáját - elvárások és kikötések nélkül, ami tényleg a javára vált.
Havasfelföld légkörét az előző kötetből ismert karakterek rontják továbbra is, ki-ki különböző testhajlataiból áradó bűzével, bláz-végi füsttel, gyökérzöldségek erjedésének gázaival, és egyéb ide nem illő "nyalánkságokkal".
Feltűnik a porondon Kauppinen, Rafinesse, Doranna, és persze a zwelfünk - Leiden is, viszont mindenki egy teljesen új szintre emelve önnön személyiségét. Kauppinen mára már egészen kellemesen el van a másodhegedűs "rangjában", Rafinesse sokkal kifinomultabb, mint eddig valaha, Doranna se maradt le a karakterfejlődés gyors sodrású menetében, de a legnagyobbat talán az anno "totális szerencsétlenség"-ként elkönyvelt Leiden ugrott a karakteri fejlődéslétrán, ugyanis szinte már csak a könyv eljén hordozza magában az ezidáig ismert elesettségét és bárgyúságát.
Történetünk pedig nagyjából ott folytatódik, ahol A nép igazsága kötet sztorija véget ért (viszont önálló kötetként is megállja a helyét!). A központban pedig Havasfelföld uralma- birtoklása áll. Még ha ez erős szó is rá, de voltaképp egy trónviszály az egész - 1 házon, pontosabban 1 birodalmon belül. Ez esetben nem óhajtok spoilerekbe bonyolódni, úgyhogy csak annyit mondok, hogy vicces sztori, egy felettébb görbe tükröt mutatva a valóságnak, a cselekményét pedig egy minden klisét mellőző szereplőgárda játsza el.
És én imádtam.
Egy minden szempontból igényesen "megkomponált" könyv, melynek tartalma nem egy nyári limonádé, de pont ez az, amivé semmiképp sem akart válni - és épp ezért lesz tökéletes választás azon olvasóknak, akik messze elkerülik a limonádékat, vagy akik pont hogy végre egyszer levegőhöz jutnának a limonádé-tengerben.
"Ő volt a förgeteg, a testet öltött sötétség, a feneketlen öngyűlöletből gyúrt és a mérhetetlen csalódás olajával öntözgetett, éjfekete vihar."
"Hogy jetimérgezés, egy kupica felbőszült szilvórium vagy egyéb veszedelem végzett-e vele, az már aligha fog kiderülni - gondolta a régens rezignáltan, s lelki szemei előtt felrémlettek mindama halálnemek, amelyekkel a Didergő Vándorban számolni kell."
"- Amióta megnőtt a haja, nagyjából elkezdett nőre hasonlítani, de inkább reszelnék sajtot, az is bujább."
"- Durván visszaélsz az érzéseimmel! - hőbörgött azért, megőrizendő fensőbbségének legalább a látszatát.
A nő magához ölelte, és két cuppanós csókot nyomott az orcájára.
- Méghogy én?! - bazsajogta a szempilláit rebegtetve. - Ugyan már, leppentőn dalmahodó pikulám, hát mégis hogy gondolhatsz ilyet?!"
"Céda ajkai elnyíltak, orcájára röpke pírt csalt az újdonsült ismerősét fenyegető vészhelyzet. Volt ebben a koszos tahóban valami megejtő, talán bizony az a palacsintánál is ízesebb tájszólása, a hajlatai felől terjengő, penetráns ájer, vagy nyomorának tüzében égő tekintete. A baronesz egyszeriben arra eszmélt: nem közömbös neki, hogy a legény most megpusztul-e."
"Keresetlen szavakkal ecsetelte gerincem létének megkérdőjelezhető voltát, s a felmenőim frivolnak mondható életstílusára nézvést is illetlen feltételezésekre ragadtata magát."
"Zwelfünknek elgyengült a térde. Vasökölként zúdult a vállára kisebbrendűségének nyomasztó tudata."
"Az utazók meg hírét vették, hogy a helyi parasztok folyvást a Magiszter máglyáját öntözik a vizeletükkel, miközben gyehennista mozgalmi dalokat kornyikálnak visszafelé. Hogy ki vélte először gyehennista mozgalmi dalnak az ittas parasztok idomtalan óbégatását, azt elfedte a történelem köde, a hír ugyanakkor futótűzként terjedt: a Magiszter máglyájából hitéleti hely lett, mely felett időről-időre mozgalmi dalokat kell gajdolni visszafelé, nehogy az alvilági entitás újra megjelenjen."
A könyvről szóló Tiktok videóm:
A szerző előző kötetéről írt véleményemet a vele készült fotókkal itt találjátok:
Hun Book RT.-s videóbeszélgetésünket pedig itt: